Bár, mint oly sok gyermek, én is nagyon szerettem volna akkoriban egy kutyát vagy egy cicát, de az élet úgy hozta, hogy csak felnőttként, 2001-ben lehetett először saját állatom. Sophia cicám nemcsak felébresztette bennem a minden állat iránti régi szeretetet, hanem még nagyobbra tárta a szívemet előttük. A cicával való együttélés során nagyon gyorsan egyértelművé vált számomra, hogy mindent megért – amit meg akar érteni. Ezért kezdettől fogva kétségek nélkül úgy beszéltem hozzá, hogy tudtam, pontosan érti, amit mondok. Csak jóval később, állatkommunikátori tanulmányaim során jöttem rá, hogy ez egy alapvető módszer az állatkommunikációban. Később – először ritkán, majd kissé gyakrabban – úgy éreztem, Sophia mond egy-két mondatot, de humorosan fogtam fel a dolgot, és biztos voltam benne, hogy ezt én képzelem. Ma már tudom, hogy megértettem, amit telepatikusan üzent nekem.
Majd eltelt sok év, és 2016-ban egy megindítóan szép filmet láttam az állatkommunikációról, s tudtam, hogy meg akarom ezt tanulni. Szerencsére nem volt túl nehéz dolgom, mert a filmen azonnal láttam, hogy ez a médiumi munka egyik fajtája, s én akkor már több mint húsz éve voltam járatos ebben a témában. Így rövid tanulás után hamar elkezdtem érzékelni az állatok válaszait. Természetesen, a mai napig gyakorolnom kell, hiszen minden állat és eset más.
Médiumi felkészültségem nemcsak meggyorsította az eredmények elérését, de nagy előnyt jelent számomra olyan állatkommunikációs képzésekkel szemben is, ahol az oktató nincsen tisztában a médiumi tevékenység és a spirituális világ alapvető szabályaival. Így állatkommunikátori beszámolókat olvasva biztosabban el tudom dönteni, hogy mi jöhet valóban az állattól, és mi a közvetítő tudattalanjából. Ezt természetesen a saját munkámra is alkalmazom, és igyekszem a lehető legobjektívebb maradni a közvetítésekben – ami a médiumi tevékenység legnehezebb feladatai közé tartozik.
Megtapasztaltam, hogy a legjobb eredményeket akkor tudom elérni az állatokkal való kommunikációban, ha mindketten egy magas fokú szeretet állapotban vagyunk, ami jóval meghaladja a szokásos állatszeretetet. Ezt a felemelő érzést nemcsak kutyával, cicával, hanem szarvassal is átéltem, így biztos vagyok abban, hogy ez nincs a „háziállat” kategóriához kötve.
Talán ez a legszebb az állatkommunikációban, ez a csodálatos, „szeretetben együtt levés”, ami nem sokban különbözik az emberekkel megélhető szeretettől.
Tevékenységemmel nemcsak az egyes problémák megoldásában szeretnék segíteni, hanem abban is, hogy minél többen megtapasztalhassák az állatokkal is megélhető magasabb fokú szeretetet.
Szabó Judit
